Ahogy mondani szokás: én már a demokrácia gyermeke vagyok. Pontosabban: a "felnőttje". Nincs mit tagadni ezen: akkor lettem nagykorú, mikor - az akkor még - demokratikus elkötelezettségű honi fiatalok valami Fidesz nevű erő körül tömörülve éppen a szovjeteket küldözgették hazafelé (de csak akkor persze, mikor mentek volna már maguktól is...no mindegy).
Szóval, el tudjátok képzelni, hogy így, a demokráciába és a szabadságba belenőtt emberként pont erre vágytam, ami van körülöttünk! Erre! Egy Vezérre, és az ő kormányzatnak titutált Forradalmi Felforgató Csapataira. És azok áldásos tevékenységére - nyugdíj ügyben, meg minden más ügyben -, amit véghez visznek. Az általuk "elhozott" totális bizonytalanságra, az eddig létezett valamiféle rend totális felforgatására, a minden kiszámíthatóságot lábbal tipró "nép nevében-akciókra".
Erre vágytam. Egy újabb, permanens "kísérleti forradalomra", amelynek kimenetel a Vezér és környezete szerint is legalább kétséges. Erre vágytam, hogy mi "döntsünk meg" a "csúnya kapitalista világrendet", mi adjuk meg a kegyelemdöfést az Uniónak itt, a keleti végeken. És a szájkosaras sajtóra is vágytam. És arra a stílusra is vágytam, amelynek "megmondóembere(i)" olyan stílusban adják elő magukat, ami nyomokban emlékeztet engem egy korábban élt kis, bajuszos emberke sajátos szobafestő-demokráciaképére.
Meg arra is vágytam, hogy "történelmi" alkotmánya legyen az országnak.
Ja, meg arra, hogy ezzel együtt szépen, látványosan sírba szálljon a szabadság szelleme ebben az országban. Már ami létezett egyáltalán eddig is.
Egyszerűen nem gondoltam volna, hogy a magyarokban ennyire él a "nyilazó múlt"...Hogy hiába töltöttek el majd ezer évet Európában, még mindig nem demokratikus államra, hanem egy vezérre vágynak - az erős kezű "cár atyuska" ás a "furfangos Mátyás" mesebeli keverékére, aki igazságot oszt a népnek, ítéletet oszt a külföldnek - aztán emeli kapját, hogy oszt' jónapot! (Most sokan feltehetik a kérdést: ha kívülállóként írok a magyarokról, én talán nem vagyok az? De,annak születtem, csak néha már nehéz -verbálisan is - azonosulni ezzel a "társadalommal"...mert ez inkább már csak egy "alomra" emlékeztet).
Minél keményebb kezű a Vezér, annál szilárdabb a támogatása...Minél többet szív el a szabadság levegőjéből, ezek a magyar Zemberek annál jobban szeretik őt és áldott Csapatát. Ezt mutatják a közvélemény-kutatások.
Érti ezt valaki? Egy Nyugaton felnőtt, vagy csak nyugatosan érző ember aligha. De hol vannak a fiatalok, huszon-harmincon évesek akkor, amikor megszondázzák a "biztos pártválasztó szavazókat"? Ezek a rétegek nem hallatják a hangjukat? Vagy ők a rejtőzködők, akiknek bár megvan a véleményük, de nem mondják ki - és inkább a lábukkal szavaznak, és lelépnek külföldre az első alkalommal?
Persze, a magyar "mélylelket" elemezve megérhető lenne mindez a viszonyulás. De hadd mondjam ki az őszintét: ki a lósz.....rt érdekel a magyar néplélek? Kit?
Egy életem van, azt szabadságban szeretném leélni - amennyire a mai világ egyáltalán szabadságot ad a polgárainak, a nyugati értelemben.
Nem egy stupid áldemokráciában, féldemokráciában lézengeni, és várni, hogy majd csak letelik a nekem kiszabott életidő... És nem akarok már huszadik féle "rendteremtést", "igazságtételt", "történelmi reformot" sem magam körül....Volt belőle elég a huszadik században, több is, mint kellett volna!
Azt akarom, amiről a rendszerváltás szólt...Szabad országot, piacgazdaságot. Nyugati rendet (ja, hogy akkor menjek a Nyugati pályaudvarhoz, álljak be utcaseprőnek, és tehetek a "nyugati rendért"? ).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.